Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Május vége volt

2009.04.12

      Május vége volt, kellemes meleg. Egy pillangó szállt a szemben lévő kis virágra. Kezdetben csönd ölelte át a házat, ahol a lány lakott. Mikor hazaért, levette cipőjét és a konyhába indult inni valami hűsítőt a hosszas séta után. A nappaliból zaj szűrődött ki. Az apja volt bent egy idegen férfiúval. Valakiről éppen egy jót csevegtek, ekkor még nem tudta a lány, hogy a téma jó maga. Mikor belépett a nappaliba köszöni az apjának és az idegennek, az apja hirtelen melléugrott, gyengéden magához ölelte lányát, s felkiáltott: - Ő az! – a lány kezdetben nem értette apja most miről is beszél, de egy csalfa bájos mosollyal koronázta meg a két férfi nevetését. A lányt leültették a fotelba, ám a kellemes időre hivatkozva kiment az udvarra olvasni. Majd kis időn belül, érdes hangú apja kiáltását hallotta, miszerint menjen be, mert beszélni akar vele. Édesapja, azt közölte lányával, hogy az ott lévő papírdobozokba, csomagolja be összes cuccát. Erre ijedten elkezdett hebegni - habogni, hogy nem tán festik a szobáját, vagy netalán elköltöznek?! Bemutatta az idegent lányának és közölte vele, hogy a fiú megkérte a kezét és Ő neki adta. A lány nevetni kezdett… „Jó poén!” harsogta többször is. Majd észrevette, hogy valami nincs rendbe, mert mindketten olyan képet vágtak, mint akin úthenger ment át. Alig telt el 10 perc és őrült kiabálás, veszekedés, átkozódás hallatszott. Jól tudta, ha nem megy magától viszik ezek erőszakkal is. Cselhez folyamodott, tudta ha az utcára kijut, talán lesz olyan gyors, hogy elfusson és szem elől veszítsék. Mikor az utcára ért, elindult lassan a kocsihoz, a két férfi kezet fogott, ekkor a lány tudta, most vagy soha és iszkiri megindult. Nevetségesen reménytelen futása az utca végén véget ért. A kocsiból kipattant a srác és az autóba tuszkolta.

   Már körül-belül egy hete lakott a fiúéknál, suliba is onnan járt. Nem mert nagyon ellenkezni semmivel, mert első nap jól megjárta… mikor odaértek a lány az első sarokba behuppant és zokogott. Este a fiú megágyazott szobájában kettejüknek, de a lány csak a sarokban ült és zokogott mindaddig, míg a fiú oda nem ment és el nem kezdett vele ordibálni, teljesen elborult, talán ha a fiú anyja nem megy oda, akkor pár pofon is elcsattant volna. Így a hetedik éjszakára már jól tudta, meg kell várja míg a fiú elalszik, onnantól sírhat, de mielőtt az óra ötöt üt  már könny nem pereghet végig arcán.

   Pirkadt, egész éjjel sírt, tudta hogy most már meg kell nyugodjon, mert a fiú lassan felkel és mi lesz, ha hirtelen őrjöngeni kezd? Kihámozta magát a fiú ölelő karjaiból, s szinte hangtalanul öltözött fel, és ugyanilyen halkan vette elő táskájából a verses gyűjteményét, majd elhagyta a szobát és a szabadba ment.

Imádta, amikor a nap első sugarai az arcára sütnek, és imádott a párás fűben mezítláb szaladgálni. Mióta ott lakott ez volt az első, hogy mosolygott. Belemászott a hintaágy már-már ölelő, mégis láthatatlan karjaiba, majd felugrott és a hintáig meg se állt. Hirtelen a házban a fiú ijedten kereste a lányt, aki mit se vett ebből észre, hisz a hinta az udvar végében állt a nagy diófa alatt. A fiú azt hitte, hogy megint megpróbált elszökni, de mikor kirohant az udvarra meglepetten vette észre a lányt, aki épp csak mozgolódott a hintával. Lassan sétált oda, majd megkérdezte, hogy miért is kelt fel ilyen korán, de erre csak egy váll rántást kapott válasznak. A fiú megfogta a kezét és lassan, gyengéden elkezdte befele húzni a lányt, aki némi noszogatás árán, de egész szépen sétált a fiú mellett, kezét nem engedve, majd leült a hintaágyra. Bentről a kávéfőző zúgását hallotta, mire kiért a fiú, a lány elaludt a hintaágyon. Ezalatt a többi fiú is ideért, ugyanis a mai program az volt, hogy kirándulni mennek. A lány egyszer csak felriadt, nem aludt sokat mindössze félórácskát. Szerette volna, ha most valaki, aki tényleg szereti, megöleli, megpuszilja, és azt mondja neki, hogy ne félj ez csak álom volt. Hitte, hogy ilyen személy nincs ezen a világon, de a fiú szerette a lányt, csak Ő ezt nem vette észre, hisz annyit kiabál vele és úgy állítja be magát a szemében, mintha valami rab lenne egy börtönben, ahol a fiú a börtönőr és mindent megtilt neki. A barátnőit sem látta, a fiú vitte iskolába és utolsó órája után, az ajtóban várta. Ahonnan egyből hazavitte tanulni, Ő meg isten tudja merre csavargott tovább. Talán ezért is sírt annyit, hiányoztak a barátai, hiányoztak azok, akikről tudta, hogy tényleg szeretik! De ezt, hogy mondja meg a fiúnak, aki már ha csak nem úgy néz üvölt vele. Félt tőle… sőt, egyenesen rettegett. Ám a mai nap már nem érdekelte, hogy mi lesz, most kellett vele megbeszélje, felült, amit a fiú észrevett és kimet hozzá, a lány sírni kezdett, a fiú húzta magához a lány bújt és csak mondta, mondta neki, hogy ez így nem jó, hogy nem bízik benne, tudja, hogy csinált ő hülyeséget, de egy új esély mindenkinek jár. És akkor ezt mondta: "Tudod, amikor elszaladtam csak azt akartam látni, hogy érdekellek-e annyira téged, hogy utánam gyere. És te utánam jöttél még ha kiabáltál is velem, de te utánam jöttél.” Habár még mindig úgy érezte, hogy a fiú nem szereti, most már legalább tudtára adta azt, hogy Ő nem egy kisgyerek, akinek meg kell mondani, hogy mikor mit csinálhat, és nem is kell figyeltetni az iskolában, mert tudja, hogy mi van körülötte, tudja, hogy az apja és Ő miben állapodtak meg, mit mindig ebben a szörnyű világban, a pénz az úr. Nem értette, hogy ez miért pont vele történt meg. Azt hitte, hogy

majd ezek után jobb lesz, de nem így volt! Minden maradt a régiben, az ordibálások, a veszekedések, a figyeltetések, a bezárások. A lány ezt nem bírta már tovább, tudta, hogy vagy megszökik – ami lehetetlen volt- vagy megöli magát. Az utóbbit választotta… vett be sok-sok gyógyszert persze nem vízzel, teával, vagy üdítővel, hanem alkohollal és köztudott, hogy ez már alapból légzésleálláshoz vezet, de ez még nem volt elég, kiengedett egy kád vizet, majd egy újabb üveg alkohol benyakalása után fogta a pengét és átvágta jobb kezén az erét. A víz villámgyorsan vörösre változott, a lány utolsó perceiben is kábultan álmodozott, arról, hogy ez csak egy rossz álom és majd hirtelen felül, leszalad és akit igazán, tiszta szívből szeret, az ő egyetlen szerelme lent várja megöleli, megpuszilja és elmondja neki : „ Ne félj Kicsim, ez csak egy rossz álom volt…”

 

-----Tatár Nikolett, 11.C., K.J.K.G.-----

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Békéscsaba

(Csomósné Tanka Ilona, 2011.11.13 11:08)

Nikikém!
Aki szeret olvasni,az gazdag ember. Aki még írni is szeret,az boldog.
Ebből következik,hogy Te egy gazdag és boldog ember vagy!
Gratulálok!
Keri